CHATBOT – mi is ez?

CHATBOT – mi is ez?

Amit tudni érdemes a Messenger Cahtbot-ról

Napjainkra a számítógép már csak munkaeszközként funkcionál leginkább, az egyéb dolgokra már főleg a mobiltelefonokat használjuk.

Így van ez a kapcsolattartással is, tehát a marketinggel is ezen a platformon érdemes elindulnunk.

Ennek egyik fő iránya a Messenger Chatbot, mely lényegében egy mesterséges intelligencia, amivel az ügyfél kommunikálhat egy előre megírt sablon alapján. Ingyenes, gyors és hatékony kapcsolatot tesz lehetővé.

Szabadidőnk több mint felét a közösségi medián töltjük. A Facebook Messenger használata óriásit nőtt, 60%-al több időt töltünk rajta, mint két éve! Mégis változóban a közösségi média közönsége. 2018-ban sokkal több fiatal hagyta el a Facebookot és kevesebb lépett be újonnan, mint eddig.

A Messengert úgy használhatják a vállalkozások, mint egy hírlevelet, csak éppen rövid és személyre szóló ajánlatokkal érhetik el ott a követőiket. Nem meglepő hát, hogy a chatbot készítése egyre népszerűbb.

Ezeknél az üzeneteknél 80-90% a megnyitási arány! 

Alig van olyan ember, aki nem nyitja meg rögtön.

Íme néhány hasznos tulajdonsága, a teljesség igénye nélkül:

  • 0/24-ben, az év 365 napján Neked dolgozik, fáradhatatlanul, ingyen!!!
  • totálisan automatizált
  • minden adatot megjegyez, eltárol
  • gép, tehát nem hibázik (és tényleg!)
  •  
  • interaktív, növeli a felhasználói élményt
  •  a megfelelő tartalmat küldi a megfelelő időben
  • 95% a megnyitási arány
  • tömegesen személyre szabható

A felhasználók imádják ha rövid időn belül személyre szabott ajánlatot kapnak.

Bármikor választ kapnak a leggyakrabban feltett kérdésekre, nem kell az órát nézve várni az “élő” ügyfélszolgálat nyitvatartási idejét, a fel nem vett telefonokról nem is beszélve.

Mivel a chatbotok friss, naprakész információkat kínálnak, akár egy webhelyen, akár egy üzenetküldő alkalmazásban működnek, nem áll fenn a veszély, hogy az emberek „letörlik” őket (mint oly sok applikációt), miután választ kaptak egy kérdésükre.

Miért lenne ez jó nekem?

A chatbotok készítését mindenféle területen érdemes megfontolni. Leggyakrabban egyszerűbb ügyfélszolgálati feladatokra készítik őket. Szinte bármire alkalmasak, ami a kommunikációba beletartozik. Használhatjuk őket ügyfélszolgálati teendőkre, webshopok asszisztenseként, éttermi vagy szállodai vagy szolgáltatói helyfoglalásra, rendezvényekről, programokról történő tájékoztatásra. Akár még viccmesélő chatbotok készítése is elképzelhető egy viccoldal számára.

Felmérések szerint az emberek szívesebben nyitnak meg messenger üzeneteket, mint e-maileket. A chatrobotok által kiküldött hírlevelek megnyitási és konverziós arányai is jóval magasabbak, mint a klasszikus hírleveleké. A chatbot készítés már ezért az egy lehetőségért is megfontolandó a felhasználóinkkal történő kapcsolattartásban.

 

Ha Te sem szeretnél lemaradni erről a remek marketing vonalról, keress meg  bátran, és segítek személyre szabott robot-titkárnőd felépítésében. 😉

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu